Gyerekkövető óra: nagy áldás, vagy inkább veszélyes?

Szerző: | 2018. november 22. | Informatika a családban, Blog, Internet és biztonság

Mi az a gyerekkövető óra?

Szerencsére a szülők odafigyelnek a gyerekeikre. Pár éve már kaphatóak olyan eszközök amelyekbe egy SIM kártyát rakva nyomon lehet követni a gyerek mozgását és aktuális tartózkodási helyét. Ezen eszközön keresztül kommunikálhatunk is a gyerekkel. A gyerekkövető óra éppen ezt a célt szolgálja. Tudd, hogy éppen merre jár a gyereked. Hazafelé tart az iskolából? Vagy éppen tett egy kitérőt? Vészhelyzetben tudj vele kommunikálni.

Ezek mind nagyszerű és hasznos dolgok. Lehet is létjogosultsága egy olyan időben amikor rengeteg szörnyűséget hallani a médiából. Mindenki szeretné biztonságban tudni a gyerekeit. Arról már korábban beszéltünk, hogy a gyerek online biztonságát is meg kell teremtenünk és rajta kell tartanunk a szemünket. A gyerekkövető órák által leadott jeleket szintén az interneten keresztül lehet nyomon követni, az órák gyártója által biztosított weboldalon keresztül.

gyerekkövető óra

Biztonságos a gyerekkövető óra?

A brit Pen Test Partners cég legfrissebb vizsgálatai alapján ezek a gyerekkövető órák egyáltalán nem biztonságosak. Fontos tudni, hogy egy bizonyos gyártó, egy bizonyos típusát vizsgálták meg. Tehát az itt leírtak nem feltétlenül általános érvényűek. Viszont ezek után érdemes a más gyártók készülékeit is fenntartásokkal kezelni.

A fenti cikkben számtalan technikai részletet írnak. Ne olvasd el. Összefoglalom neked.

Gyakorlatilag bárki aki ért a programozáshoz el tud készíteni egy olyan alkalmazást amivel vad idegen gyerekek aktuális pozícióját tudja nyomon követni. Sőt! Tovább megyek. A személyes adataihoz is hozzá tud férni. Nézzünk pár dolgot amit a rossz akaratúak meg tudnak tenni a gyerekkövető óra segítségével.

  • tudják, hogy éppen hol tartózkodik
  • fel tudják hívni vagy hangüzenetet tudnak küldeni neki az órán lévő névjegyek nevében (hamis név kijelzés)
  • hozzáférnek a gyerek
    • fényképéhez
    • nevéhez
    • születési dátumához
    • szülei telefonszámához
    • testsúlyához, magasságához

Gondold végig, hogy a rossz arcok mit tehetnek meg ezek után! Igen, bármit!

Ezek után szerinted biztonságban vagy Te és a családod az interneten ha hasonló gyerekkövető órát használtok? Vajon kik azok akik figyelhetik a gyerekedet?

Hogyan tesztelték a szakértők a gyerekkövető órát?

gyerekkövető óra térkép

A szakértők képesek voltak írni egy olyan alkalmazást amivel valós időben tudták követni az összes ilyen gyerekkövető órát viselő gyerek mozgását. A megírt programot ki lehet egészíteni VoIP szolgáltatással, ami után a térképen kiválasztva egy tetszőleges pontot, ami valójában egy gyerek, fel is lehet hívni őt.

Miután a szakértők megtalálták a „hibát” azonnal felvették a kapcsolatot a kérdéses eszköz gyártójával, de a gyártó nem reagált. Az óra viszont eltűnt az online piactérről.

Nem ez az első botrány a gyerekkövető órák körül.

2017-ben az Európai Fogyasztók Szervezete (BEUC) is foglalkozott az üggyel egy 49 oldalas tanulmány keretében.

Németországban be is tiltották a gyerekkövető órák használatát, mivel tiltott lehallgató készüléknek nyilvánították.

Szeretem a technika legújabb vívmányait kipróbálni. Ha tehetem meg is teszem.

Senkit sem akarok lebeszélni arról, hogy egy gyerekkövető óra segítségével figyelje a gyereke mozgását. Viszont a biztonság az egyik mániám, így én jelenleg nem biztos, hogy egy ilyen gyerekkövető órára bíznám a gyerekemet.

Az itt olvasható tartalmat a szerzői jogok védik. A szöveg és a képek másolása vagy bármilyen módon történő reprodukálása és más weboldalakon vagy médiában való megjelentetése kizárólag a szerző előzetes, írásos engedélyével lehetséges. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.
© 2016-2023 Oláh Gábor

Ez is érdekelhet…

A személyes adat nagy kincs az interneten

A személyes adat nagy kincs az interneten

Ma már szinte mindenki az interneten tölti az ideje egy részét. Ott vásárolunk, szórakozunk, tanulunk és igen szenvedünk. Szenvedünk, mert minden amit az interneten teszünk az többé már nem tekinthető személyesnek. Főleg nem az általunk önként megadott személyes adat....

Mi az elektronikus számla, e-számla és a papírszámla?

Mi az elektronikus számla, e-számla és a papírszámla?

Már jó ideje elérhető és használható az elektronikus számla, de a mai napig sok félreértés van kürölötte. Nézzük meg, hogy mi a különbség az elektronikus számlák, az e-számlák és a papírszámlák között. Papírszámla A papírszámla a jó öreg kézzel írt számla, vagy éppen...

Weboldal fejlesztés a GDPR fényében

Weboldal fejlesztés a GDPR fényében

Az internetes fórumokat olvasva sokféle véleményt találni arról, hogy milyen kötelező elemeket és milyen formában kell a weboldal fejlesztés során használni ahhoz, hogy megfeleljen a GDPR rendeletnek (teljes tartalom). Egy ügyvéd segítségével összeszedtem azokat a...

6 veszélyes Out of Office, azaz távollét üzenet

6 veszélyes Out of Office, azaz távollét üzenet

Egész évben keményen dolgozol és már készülsz a megérdemelt szabadságra. Az ügyfeleid, üzleti partnereid a szabadságod alatt is érdeklődni fognak és te továbbra is szeretnéd maximálisan kiszolgálni őket. A jó öreg Out of Office (OoO) vagy magyarul távollét üzenet a...