Utoljára frissítve:

Olvasási idő: 5 perc

Mennyit számít a valódi szakember véleménye? Egyáltalán hiszünk-e a szakembernek? Vajon mit tehetünk mi magunk azért, hogy ne legyünk áldozatok?

Hogy is mondjam el neked

Sok-sok beszélgetés és néha vita is van már a hátam mögött arról, hogy melyik a legjobb vírusírtó vagy, hogy megéri-e a pénzt. Elégendő-e az ingyenes vírusirtó? Kinek a véleményét és tanácsait kövessük?

Két történetet mesélek el, amin keresztül magad elé tudod képzelni, hogy az online világban is vannak veszélyek és milyen védelmi megoldással tudsz védekezni ellenük. Most csak a technikai, szoftveres védelemről beszélek. Az emberi faktort most kihagyom, mert tudjuk a legelső és egyben a leggyengébb láncszem mindig is az ember volt és lesz.

A történetek egymással párhuzamba állíthatóak. Egymás megfelelői, csak az egyik a való világban, a másik az internet világában játszódik.

Véreb vagy komplett védelmi rendszer?

Képzeld el, hogy a házadat és minden vagyontárgyadat szeretnéd megvédeni a behatolóktól amíg a Bahamákon nyaralsz. A környék ahol élsz, nem éppen a legbiztonságosabb. Az a fajta környék ahol nem túl gyakran, de azért előfordulnak betörések és néha rosszarcú emberek bóklásznak. Igaz, hogy te még egyel sem találkoztál, de valaki a faluból már említette, hogy vannak ilyen események. Mindenesetre megfogadod a szomszédok tanácsát és valami védelmi intézkedésben kezdesz gondolkodni.

Mivel nagy kutyabarát vagy, de kutyád nincs, ezért elmész a menhelyre és a legcukibb és legnagyobb testű kutyust hazaviszed. Sőt mindjárt kettőt, mert biztos ami tuti. Azért a menhelyre mész, mert a pénzed elköltötted a nyarlásra és nem akarsz fizetni egy tenyésztőnek, hanem ingyen elhozod a menhelyről.

gru kutya

Tényleg nagy és félelmetes. Olyan Gru féle kutya, csak tényleg nagy. A szomszédok meg is jegyzik, hogy a kapu közelébe sem fognak menni.

Valamelyik családtagot megkéred, hogy naponta nézzen rá a kutyákra és etesse meg őket. A garázs (itt tartod a kutyák eledelét) kulcsát berakod a virágcserépbe, hogy a kedves rokon el ne hagyja.

Ezután felülsz a repülőre és irány a napfény és a tenger.

A védelem akcióba lép

Boldogan hagyod magára a házadat, mivel ott a két véreb akik úgyis megállítanak majd minden behatolót. Persze nem hiszed, hogy jönni fognak, mert ugye te még egyet sem láttál.

Hamarosan egy gyanús alak jelenik meg a házad előtt. Nézelődik, oda megy a kapuhoz, felméri a terepet. Mivel szép, rendezett ház, ezért úgy dönt belülről is megnézi. Felmászik a kapu tetejére, amikor az egyik öleb nekiront a kapunak. Emberünk jól összecsinálja a nadrágját, de hanyat-homlok elmenekül. Neki ennyi elég is volt.

Nem sokkal később egy kisebb rosszarcú banda sürgölődik a ház körül. 1-2 napig csak messziről figyelnek. Látják, hogy jön a postás, akit annak rendje és módja szerint megugatnak a kutyák, mert ugya a postást mindig meg kell ugatni. A banda vezére látja, hogy ez nem lesz könnyű menet, de mivel igéretes “kincsek” lehetnek a házban, ezért kieszel egy tervet.

A hentesnél vásárol pár szép nagy velős csontot és húst, majd az egyik embere az ingatlan, kaputól távoli részén szépen lassan adagolni kezdi a finomságot. A kutyák jobban szeretik a hasukat (mert a rokon csak naponta egyszer ad nekik enni, így éhesek). Komótosan falni kezdenek. Eközben a bandavezér és a többi bandatag átmásznak a kerítésen, feltörik a zárat és kézről-kézre adják amit csak találnak. Minden értéktárgy a ház előtt parkoló furgonban leli meg végső nyughelyét. A garázsból az autót is elviszik, mert jól ismerik a “kulcs a virágcserépben” trükköt.

Döbbenet és csalódás

A rablók jó munkát végeztek. A házba rongálás nélkül jutottak be, így sem a szomszédok, sem a rokon (aki etette a kutyákat) nem veszi észre mi történt.

Boldogan és labarnulva térsz haza a nyarlásból, de mikor kinyitod az ajtót leesik az állad. Üres a kecó. Első dolgod, hogy hívod a rendőrséget. A második, hogy jól leszidod a kutyákat, mert nem védték meg a házat.

A rendőrök is megérkeznek és sajnálkozva ugyan, de nevetnek a markukba. Kutyával távol tartani a komoly betörőket? – gondolják magukban. Ügyes próbálkozás, de nem jött be. A rendőrök már jól ismerik az ehhez hasonló védelmi módszereket. Ők nem csak elhiszik, de tudják, hogy vannak rossz arcú emberek, hiszen ők naponta találkoznak vele. Nem úgy, mint te, aki még nem találkozott velük.

A rendőröktől megtudod, hogy rendszeresen szoktak tévé kampányokat készíteni, rengeteg rendezvényen, tévé műsorban felhívják a figyelmet a rossz arcú emberekre. Sőt még az iskolákba is kimennek felvilágosító órákat tartani.

Mit javasolnak a rendőrök?

Miután megnyugodtál, a rendőrök tanácsát kéred, hogy legközelebb ne fordulhasson elő hasonló dolog. A rendőrök rendes emberek, akik értik a dolgukat. Felkészültek, hiszen ők azok akik tényleg napi szinten találkoznak a bűnözőkkel. Tudják, hogy milyen módszerekkel lehet bűnözni és tudják, hogy milyen módszerekkel lehet megakadályozni a bűncselekményeket. 

A rend őrei azt tanácsolják, hogy

  • tartsd meg a kutyákat, hiszen az első behatolási kísérletet megakadályozták,
  • viszont gondokodj el egy teljeskörő védelmi rendszer kiépítésében ami
    • kivonuló szolgálatra bekötött riasztót,
    • urdvari és beltéri mozgásérzékelőket,
    • ajtónyitás és üvegtörés érzékelőket,
    • kamerákat tartalmaz.

Szakértő vagy “szakértő” által javasolt rendszer?

Képzeld le, hogy a családodban van több számítógép, mobiltelefon és talán még egy hálózati adattároló is. Mivel vállalkozásod is van, ezért ezeken az eszközökön nem csak a több évnyi családi fényképeket tárolod, hanem a vállalkozáshoz nélkülözhetetlen dokumentumokat, számlázó programot (miért is használsz még gépre telepített számlázót?), az ügyfeleid és partnereid személyes adatait. Szóval csupa olyan dolgot ami vagy nagyon rosszul esne ha eltűnne, vagy éppen a vállalkozásod kerülne támadható, kiszolgáltatott állapotba ha idegenek kezébe kerülnének az adatok.

Sokat hallottál már a vírusirtókról. A szomszéd és a kolléga gyereke is javasolta (mert ők igazán értenek hozzá, hiszen egész nap a gép előtt ülnek), hogy telepítsd fel az X vagy az Y cég ingyenes programját.

Fel is telepíted az X cég programját, de hallottad valahol, hogy kettő jobb mint egy, így még az Y cég vírusirtó programját is felrakod. Biztos ami tuti alapon.

A hozzáértők által javasolt megoldások birtokában nyugodtan dőlsz hátra. Az adataid biztonságban vannak. Vírus legyen a talpán amelyik bejut a rendszerbe.

A védelmi vonalakat aktiváltad, folytatod a munkát.

A védelem akcióba lép

Megnyugvással használod tovább a számítógépet. Ha jön egy vírus vagy egy hacker, majd a vírusirtók megállítják. Persze nem hiszed, hogy jönni fognak, mert ugye te még egyet sem láttál.

Hamarosan kapsz egy emailt az egyik barátodtól, amiben átküldte neked az önéletrajzát. Elég szűkszavúan írt, de hát mégis csak a barátod, hát megnyitod a csatolt fájlt. Az egyik vírusirtó a kettő közül azonnal riaszt. Vírust fogott és karanténba rakta a dokumentumot.

Pár nappal később érkezik egy újabb email. Ez a NAV-tól jött, miszerint adóvisszaigénylésed van. Megnyitod az emailt, de a vírusirtók nem jeleznek, így bátran kattintasz a levélben lévő linkre. Ki ne szertne egy kis adó visszatérítést.

Megnyílik egy weboldal és bár a böngésző programod egy apró piros figyelmeztetést jelez, te tovább mész és megadod a kért személyes adatokat. Megkapod a visszajelzést, hogy hamarosan utalják a pénzt.

Pár nap múlva a pénz még sehol, de amikor bekapcsolod a gépet egy üzenet fogad. A gépen lévő összes fájl titkosítva lett. Ha vissza szeretnéd kapni, akkor fizess 1 kvadrillió birodalmi kriptovalutát 3 napon belül.

További szörnyű meglepetés, amikor észreveszed, hogy a bankszámládról hiányzik pár százezer forint.

De hát mi történt? Van két hozzáértő által ajánlott vírusirtó a gépen, mégis megfertőződött?

Döbbenet és csalódás

A vírust készítő bűnözők jó munkát végeztek. Sikerült nem csak téged átverniük, de még egy titkosító vírust vagy más néven ransomware-t is a gépedre telepíteni.

Mivel a csaló NAV oldalon kérték a bankkártya adataidat is ahova majd “visszautalják” az adó jóváírást, így a pénzedet is lenyúlták.

Áthívod a szomszéd kölkét és számonkéred, hogy hiába javasolt ő mindenféle csodaszereket, mégis megfertőződött a géped. Szegény kölök nem tehet róla, hiszen ő jóhiszeműen járt el, de ő is csak a vállát vonogatja.

Elviszed a géped egy olyan emberhez, aki tényleg informatikus. Ezt tanulta, ezt csinálja már évtizedek óta. Az informatikus felhúzza a szemöldökét, hiszen már jól ismeri a hasonló védelmi megoldásokat. Ő az aki nem csak hallott róla, de naponta találkozik olyanokkal akiknek az “életük” lett oda egy vírus támadás során.

Mit javasol az informatikus?

Az informatikustól megtudod, hogy ők számtalan formában próbálják az emberek tudtára hozni, hogy az internet és minden ami azon keresztül elérhető, nem csak móka és kacagás. Léteznek szakmai blogok. Nem az a fajta ami csak nekik szól és más úgysem érti. Hanem olyan, ahol közérthetően hívják fel a veszélyekre a figyelmet.

Az informatikus azt tanácsolja, hogy

  • használj vírusirtót, de lehetőleg fizetőset,
  • a fizetős megoldások
    • képesek felismerni a zsaroló vagy kártékony weboldalakat is,
    • felismerik az adathalász oldalakat,
    • hatékony spam szűrőjük van,
    • tűzfallal védenek a külső támadásoktól,
    • védenek amikor online bankolsz,
    • és még szülői felügyelet is van bennük, hogy a gyerekedet se érjék meglepetések,
  • ne elégedj meg azzal, hogy feltelepíted a vírusirtót, gondolkozz rendszerben,
  • a routered is legyen jól beállítva,
  • a legfontosabb viszont, hogy tájékozódj.

A vírusok, a zsaroló emailek és más kártékony dolgok terjedését leginkább maga az ember segíti elő.

A legtöbb esetben azért

  • fertőződik meg a számítógép,
  • tudják ellopni a bankkártya adatokat, ezáltal a pénzünket,
  • tudnak behatolni a számítógépünkre,

mert mi, emberek aktívan segítjük a bűnözőket.

Szabályos és hatalmas öngólt rúgunk azzal, hogy nem vesszük komolyan, nem érdekel minket és nem is tájékozódunk az internet felől ránk leselkedő veszélyekről. Strucc politikát folytatunk.

Mennyire volt hasznos ez a cikk?

Értékelés átlaga / 5. Értékelések száma:

Mivel hasznosnak találtad a cikket...

Kérlek kövess a Facebookon

Sajnálom, hogy nem találtad hasznosnak a cikket!

Szeretnénk fejleszteni a cikk színvonalát.