Te is megbízható cég tanusítványt kaptál?

Szerző: | 2017. február 02. | Vállalkozói világ

2016. decemberében nagy öröm ért. Felhívtak az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft.-től, hogy a vállalkozásom sikeresen auditálva lett és mivel sehol sem találtak rólam negatív véleményt, ezért kiérdemeltem a Megbízható cég 2016 tanúsítványt. 15 percig beszéltek – hozzáteszem elég meggyőzően – és csak utána mondták, hogy semmi sincs ingyen, ezért fizessek nagyjából 12000 forintot amikor utánvétes csomagként kézhez veszem a tanúsítványt.

Szkeptikus vagyok a hasonló dolgokkal, lévén én magam is részt vettem több ISO tanúsításon így tudom, hogy egy tanúsítvány megszerzése ennyire nem egyszerű. Akkor ők mégis, hogyan tudnak úgy tanúsítványt kiadni, hogy személyesen fel sem keresik a céget, meg sem ismerik a működését?

Tényleg megbízható cég tanúsítványt árul egy nem megbízható cég?

Mint kiderült készítettek egy algoritmust ami a keresőoldalakhoz, mint például a Google, Yahoo, Bing hasonlóan feltérképezi a publikusan elérhető internetet az adott cég neve után kutatva. Ha valahol megtalálja, akkor azon a weboldalon egy előre összeállított szótár alapján szavakat keres. Ezek a szavak mind-mind valamilyen negatív tartalommal bírnak, mint például csaló. Kifejezetten negatív vélemények után kutatnak, mivel szerintük a pozitív vélemények nem megbízhatóak (a negatívok igen?). A keresés végén ha nem találnak negatív véleményt egy adott cégről, akkor telefonon megkeresik valamelyik elérhető vezetőjét és megpróbálják meggyőzni, hogy ez a cégnek mekkora nagy előny és szívesen elküldik a tanúsítványt. A végén mondják csak el, hogy ez pénzbe kerül, de addigra az ügyfél már meg van győzve, hogy az ő érdeke, hogy fizessen. És ezt ismétlik minden évben, újra és újra sok ezer forintot beszedve egy hamis tanúsítványért.

Ugye mindenki tudja, hogy ha információra van szükség, akkor az internet a barátunk. Én is megkérdeztem őt, hogy mi a véleménye. A cég nevét beírva az első találati oldalon nagyon érdekes cikkekre akadtam. A nagy része a Gazdasági versenyhivatal honlapjára vezetett. A további oldalakon szinte kizárólag negatív információkat kaptam a szóban forgó cégről. Egy olyan cég állít ki megbízható cég tanúsítványt aki a negatív vélemények alapján minősít, de saját magáról szinte csak negatív vélemény található az interneten. Gondoltam ez elég érdekes fejlemény.

Elolvasva a GVH ide vonatkozó oldalait egyből minden világos lett. Ki-ki döntse el maga, hogy milyen következtetésre is jutottam miután elolvasta a GVH bejegyzéseit.

Mi ez a tanúsítvány?

A megbízható cég tanúsítványt olyan cégek kaphatják meg, amelyekről nem találhat negatív vélemény az interneten. Az ellenőrzést, vagyis a tanúsítást egy szoftver végzi. Ez a szoftver végig nézi a nyilvánosan elérhető internetet, és az adott cég neve után kutat. Ha egy weboldalon megtalálja, akkor átnézi azt a weboldalt és egy előre definiált szólista alapján keresi szavakat és kifejezéseket. Ha ezek a szavak nem találhatóak meg azon a weboldalon vagy a környezetében amelyiken a cég neve is szerepelt, akkor azt a céget megbízhatónak minősíti.

Emberi beavatkozás és ellenőrzés nélkül. Akárhogy is nézzük csalásról van szó. És sajnos nagyon sokan esnek áldozatul ennek a jól kitalált csalásnak.

Ha csalás, akkor mégis miért hasznos a megbízható cég tanúsítvány?

Csalás, vagy nem csalás az elmúlt két évben átalakult a véleményem. Még mindig csalásnak tekintem és nem támogatom őket. Két éve még küzdöttem ellenük és próbáltam felhívni az ismerős cégek figyelmét, hogy ne fizessenek ezért a tanúsítványért. Ennek ellenére a megbízható cég tanúsítvány továbbra is terjed és egyre több helyen találkozok vele. Cukrászdákban, recepciókon, mindenféle boltok ajtaján és a pultjaikon.

Lassan kezd átalakulni a véleményem, hogy talán mégis van valami haszna. Gondoljunk csak a marketingre. Mégpedig az ingyen marketingre.

  • Töretlenül terjed a megbízható cég tanúsítvány.
  • Egyre több üzletben találkozhatsz vele.
  • A neve is megbízhatóságot sugároz.
  • Ha valamit sokszor látsz, akkor egy idő után pusztán a mennyiség hitelessé teszi.
  • Írnak róla, egyre több helyen. Még marketing oldalakon is. És itt is. Igaz csak negatív dolgokat, de írnak.

Amikor megkerestek, akkor én nem fizettem nekik. Egy fillért sem! Kértem őket, hogy távolítsanak el weboldalukról. Ezt ők a mai napig sem tették meg. Továbbra is szerepelek a weboldalukon, mint megbízható cég.

Tudod mi a legjobb a dologban?

Az, hogy teljesen ingyen szerepelek egy olyan adatbázisban, amit egyre több ember tart megbízhatónak. Amíg a hatóságok végleg be nem záratják a megbízható cég tanúsítványt kiállító céget, addig egyre több embert fognak elérni újra és újra. Ezek az emberek minden évben kifizetik a pénzt egy hamis tanúsítványért. Csak azért, mert megbízhatónak tartják.

Az emberek szeretik legyezgetni a hiúságukat. Ennek a legjobb módja az ha egy tőlük független cég azt mondja róluk, hogy megbízhatóak.

Mi teszi a tanúsítványt kiállító céget megbízhatóvá?

Saját maguknak nem oszthatják ki a megbízható cég tanúsítványt. Egyrészt, mert egy cég sem minősítheti saját magát. Másrészt ha lefuttatnák magukra a saját szoftverüket, akkor szinte kizárólag negatív véleményeket találnának magukról.

Akkor miért is tartják megbízhatónak az emberek ezt a céget?

A válasz nagyon egyszerű. Mert megbízható cégeket szerepeltetnek a weboldalukon. Olyanokat amelyeket Te magad is személyesen ismersz közülük. :-)

Mit csinálj ha Téged is megtalálnak

Ne ess pánikba és ne kezdj el ugrálni örömödben.

A legfontosabb, hogy Te a megbízható cég tanúsítvány nélkül is megbízható vagy. Miért? Mert ők megtaláltak téged? Nem! Hanem azért, mert tényleg megbízható vagy, és ehhez nem szükséges egy fiktív vizsgálaton alapuló, fiktív papír.

Másik fontos dolog, hogy NE fizess nekik! Ők akkor is fel fognak tenni téged a weboldalukra és ott is maradsz. Hiába reklamálsz soha sem fognak leszedni onnan.

Nem tudom, mennyien keresnek cégeket az megbízható cég tanúsítvány weboldalon. Mivel egyre több helyen találkozhatsz vele ezért igen valószínű, hogy az emberek megnézik mi is az a megbízható cég tanúsítvány. A weboldalukon nagyon meggyőzőek és az emberek szeretnek megbízható cégtől vásárolni.

Kedves barátaim, ismerőseim, ismeretleneim és mindenki!

Sok céget és vállalkozást láttam a kérdéses tanúsító cég honlapján, akik fizettek ezért a tanúsításért, akár többször is az egymást követő években. Sokat ezek közül a cégek közül személyesen is ismerek.

Ha másoknak adnak ki megbízható, vagy tisztességes tanúsítványt az alapján, hogy az interneten nem található a cégről negatív vélemény, akkor saját magukat vajon hogyan értékelnék? Ha rájuk keresel, akkor a róluk szóló cikkek és tartalmak túlnyomó többsége negatív. A Gazdasági Verseny Hivatal többször is elmarasztaló ítéletet hozott velük szemben, több milliós bírságra ítélve őket.

Konklúzió

Nem is olyan nagy baj ha felkerülsz a weboldalukra, de soha ne fizess nekik, mert ez akkor is egy csalás. Fizetés nélkül is felkerülhetsz. Lásd az én esetemet.

Frissítések időrendben

Frissítés 2017. november:

A cég azóta nevet változtatott de gyakorlatilag ugyanazt a tevékenységet folytatja mint korábban. A legjobb az egészben, hogy a vállalkozásom még mindig szerepel a nyilvánosan elérhető listájukon annak ellenére, hogy én mind írásban, mind telefonon visszautasítottam a tanúsítvány elfogadását és kifejezetten kértem őket, hogy töröljenek le a honlapjukról. Ennek ellenére azóta is többször megkeresnek és továbbra is szerepelek a listán annak ellenére, hogy nem fizettem ki a csaló tanúsítvány díját.

Frissítés 2019. január:

Két év távlatából nem is tartom annyira haszontalannak ezt a tanúsítványt. Persze sosem fizetnék nekik és továbbra is csalásnak tartom, de mégis lehet némi hasznod belőlük.

Frissítés 2019. május:

Legutóbbi ellenőrzésem során, 2019. május 26.-án a cég már “Tisztességes Vállalkozás tanúsítványt” árul. Úgy néz ki, hogy évente nevet változtatnak. Ha normálisan működnének, akkor vajon miért lenne szükség állandó névváltoztatásra?

Frissítés 2020. július

A cég weboldala továbbra is működik és a saját vállalkozásom is szerepel rajta, bár én soha sem fizettem érte. :-) Továbbra is “tisztességes vállalkozás tanúsítvány” néven értéks

Hivatkozások ebben a témában

Az itt olvasható tartalmat a szerzői jogok védik. A szöveg és a képek másolása vagy bármilyen módon történő reprodukálása és más weboldalakon vagy médiában való megjelentetése kizárólag a szerző előzetes, írásos engedélyével lehetséges. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.
© 2016-2020 Oláh Gábor E.V. - GOLNET Informatika

Ez is érdekelhet…

OpenVPN szerver beüzemelése Synology NAS-on

OpenVPN szerver beüzemelése Synology NAS-on

VendégcikkA cikk szerzője Puskás Bálint, az ITDep.hu tulajdonosa. A távmunka kiépítésére sokféle lehetőség adott, az egyik közülük a VPN szerver használata. A VPN célja, hogy két eszköz között egy biztonságos csatornát hozzon létre. Így az eszközök titkosított...

Shares
Share This